"Egy különös vonzerővel bíró sportág, a lovassport magyarországi történetének első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a száz év a lovak idomítását és a lovaglást támogató egyesület 1872-es pozsonyi megalakításától az 1972-es müncheni olimpiáig ível, ezen belül pedig három korszakra osztható, amelyek történelmileg - de a lovaglási stílus, valamint a versenyzési forma alakulásában - szintén élesen elhatárolódnak egymástól.
Ebből adódott, hogy a magyar lovassport történetét három kötetben, az 1872-es kezdetektől a ló új feladatainak, korunkban betöltött új szerepének kiteljesedéséig tárgyaljam.
Az első kötet több témát is érint. Mindenekelőtt a lovassport alapjait képező, úgynevezett campagne-lovaglás kialakulását, vagyis a lovas katonák számára nélkülözhetetlen - kitartó, a terep akadályait biztosan leküzdő, egyensúlyban mozgó és engedelmes - lovak tömeges kiképzésének történeti körülményeit ismertettem, emellett pedig röviden foglalkoztam a magyarországi lovaskiképzés és versenyzés néhány intézményével is.
A "Jól betanított paripákat díjjazó társulat" megalakulásától és az először Pozsonyban, aztán Bécsben megrendezett díjlovagló versenyek jóvoltából a lovassport első évtizedei az egykori Monarchiában közösek, ámbár meglehetősen konzervatív felfogásúak voltak.
Budapesten 1894-ben tartották az első lovasversenyt a Tattersall pályáján. Noha a rendezőszervezetek köre néhányszor változott, a rendezők a bécsieknél nyitottabban fogadták el a korszerűbb versenykövetelményeket, amelyeket a gyakorlatban is alkalmaztak.
A XX. század elején újszerű volt a concours hippique-nek nevezett rendezvény, amelyen a díjlovaglás, a különböző követelményű díjugratások mellett már egyéb szakágak, például az összetett verseny (military), a fogathajtás, valamint a hölgyek versenyszámai is helyet kaptak.
Számos másféle lovas esemény is tarkítja ezt a korszakot. Ilyenek a Bécs-Berlin, illetve Berlin-Bécs és a Budapest-Bécs távlovaglások, valamint az ún. parancsőrtiszti versenyek, továbbá az első lovaspóló-mérkőzések.
Az anyaggyűjtés során bukkantam a kor egyik leghíresebb lovasának, Pongrácz Artúrnak az ugratásról szóló cikkére, amely külön figyelmet érdemel.
Végezetül a függelékben közölt táblázatba gyűjtöttem össze a bécsi, a budapesti és néhány vidéki verseny díjazott lovasait.
Munkámban a korabeli sajtó, Vadász- és Verseny-Lap, a bécsi kiadású Sport, a Hadsereg, a Magyar Katonai Közlöny, a Kavalleristische Monatsheft stb. tudósításaira támaszkodtam, a forrásokat (a szaklapok címét rövidítve, évszámot és oldalszámot jelölve) lábjegyzetekben adtam meg." (a Szerző)

"Ez a könyv tehát forrásmunka, adattár és egyúttal olvasmány is. Az utóbbit bizonyítja az olvasmányos stílusban, szép magyar nyelven megírt és érdekes, rövid történetekkel fűszerezett szöveg, amely nevezetes mondásokat és valaha híres, kitűnő lovasok nevét őrzi meg az utókor számára.
Ha minősíteni akarnám, valójában milyen műfajba tartozik, nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy adatok tömkelegét tároló kézikönyv lesz-e, vagy esetleg inkább tankönyv, hiszen a különböző, lovasokat és edzőket képző tanfolyamok és iskolák vagy akár egyetemek számára is kötelező tankönyvként ajánlható." (Bodó Imre)