Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Elizabeth Millard

Elizabeth Millard
 
 
Minnesotában felnőve az iskoláim ugyan mindig kukoricaföldekre és a farmerek standjaira néztek, de sosem jutottam annál közelebb a mezőgazdasághoz, mint amikor matekórán elgyötörten bámultam ki az ablakon. A növénytermesztés körülbelül olyan idegen volt a számomra, mint az algebra(amiről szintén úgy hittem, hogy sosemfogom használni). Miután eltöltöttem pár évtizedet az üzleti világban, továbbra sem kerültem közelebbi kapcsolatba az ételekkel, bár a főzéssel sikerült annyira megbarátkoznom, hogy már nem csak egyféle étel elkészítésére és egyetlen fűszer használatára vállalkoztam. Egészen a negyvenes éveim elejéig azonban semmit sem termesztettem.
Amikor megkérdezik, hogyan kötöttem ki a növénytermesztésnél, azt szoktam mondani, hogy beleszerettem. Karla Pankow-val, a későbbi partneremmel Afrikában, Zambiában találkoztam a Habitat for Humanity – a világ legnagyobb lakhatási problémákkal foglalkozó civil szervezete – egyik építkezésén. Viccesen így szoktuk mesélni: „Ha már földes kézzel indult a kapcsolatunk, miért ne folytattuk volna ezt a hagyományt?” Bár csak pár hetet töltöttünk ott, ennek az életnek a szépséges egyszerűsége mindkettőnket megérintett, és egyszer csak ráébredtünk, hogy olyanéletre vágyunk, ahol a fenntarthatóság, a bőség, a hála és a sok-sok föld a lényeg.
 
Szűrő

Kiskert a konyhában

Elizabeth Millard

Szeretnél saját termesztésű zöldségeket, csírákat fogyasztani, de nincs kerted? Ez nem akadály: a könyvben ajánlott trükkök és technikák segítségével akár egy parányi lakásban is remek eredményeket érhetsz el. Kíváncsi vagy, milyen növényeket érdemes választanod, és hogyan neveld őket, hogy alacsony költségek mellett is bőséges termésben legyen részed? A szerző hasznos tanácsokat ad a különböző ü...

Eredeti ár: 3700 Ft
Kiadói ár: 2960 Ft Kosárba
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem