Elizabeth Millard
Minnesotában felnőve az iskoláim ugyan mindig kukoricaföldekre és a farmerek standjaira néztek, de sosem jutottam annál közelebb a mezőgazdasághoz, mint amikor matekórán elgyötörten bámultam ki az ablakon. A növénytermesztés körülbelül olyan idegen volt a számomra, mint az algebra(amiről szintén úgy hittem, hogy sosemfogom használni). Miután eltöltöttem pár évtizedet az üzleti világban, továbbra sem kerültem közelebbi kapcsolatba az ételekkel, bár a főzéssel sikerült annyira megbarátkoznom, hogy már nem csak egyféle étel elkészítésére és egyetlen fűszer használatára vállalkoztam. Egészen a negyvenes éveim elejéig azonban semmit sem termesztettem.
Amikor megkérdezik, hogyan kötöttem ki a növénytermesztésnél, azt szoktam mondani, hogy beleszerettem. Karla Pankow-val, a későbbi partneremmel Afrikában, Zambiában találkoztam a Habitat for Humanity – a világ legnagyobb lakhatási problémákkal foglalkozó civil szervezete – egyik építkezésén. Viccesen így szoktuk mesélni: „Ha már földes kézzel indult a kapcsolatunk, miért ne folytattuk volna ezt a hagyományt?” Bár csak pár hetet töltöttünk ott, ennek az életnek a szépséges egyszerűsége mindkettőnket megérintett, és egyszer csak ráébredtünk, hogy olyanéletre vágyunk, ahol a fenntarthatóság, a bőség, a hála és a sok-sok föld a lényeg.