Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Jon Gabriel

Jon Gabriel

 

 

Jon Gabriel 200 kilós volt, pedig minden diétát kipróbált. Aztán egy nap az jutott eszébe, hogy talán a teste kövér akar lenni, és az az igazi oka a túlsúlyának. Ezért elkezdett elkezdett biológiát, biokémiát, pszichológiát és még rengeteg kapcsolódó tudományágat vizsgálni, mely kutatakodás eredményeképpen úgy döntött, elég a diétákból, a számolgatásokból, vagy hogy egy gombóc csokifagyi helyett inkább két gombóc lightos és ízetlen gyümölcsöset vesz.

Az elhatározás után azt evett, és annyit, amennyit kívánt. „Csak egy dolgot csináltam másképp. Ügyeltem arra, hogy olyan dolgokat is egyek, amelyekre táplálékként a testemnek szüksége volt, olyan formában, amelyben a legkönnyebben megemészthette és felszívhatta. Rájöttem, hogy a testem tulajdonképpen tápanyagra éhezett. Olyan ez mintha üdítőitallal tápláltam volna anyatej helyett egy csecsemőt. Mi mást tehetett volna, mint hogy bömböl, ha éhes maradt?!” Gabriel azonban arra is rájött, hogy boldogtalan a saját életében, ám nem mer változtatni, mert kell a pénz, a karrier, a siker. A stressz előhozta a ZSÍR-programot, és hízni kezdett, mert ki tudja miért, de kövéren nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Aztán hirtelen minden megváltozott…

Szűrő

Gabriel-módszer - letölthető mp3-melléklettel

Testünk teljes átalakítása diéta nélkül!

Jon Gabriel

?Nem lehetek elég hálás, amiért segített abban, hogy a testem? visszakapcsoljon a sovány üzemmódba ?.Nem diétáztam, és két hét alatt 7 kilót fogytam. Tiszta szívemből köszönöm.? ?Ezen a héten további másfél kilót fogytam, annak ellenére, hogy nem álltam ellen a csokoládé kísértésének. Vagyis eddig összesen 25 kiló ment le! Napról napra jobban érzem magam, és a bőröm sem lötyög! Annyira köszönöm! ...

Eredeti ár: 4490 Ft
Kiadói ár: 3592 Ft Kosárba

Gabriel-módszer (CD-melléklettel)

Testünk teljes átalakítása DIÉTA NÉLKÜL!

Jon Gabriel

"Nem lehetek elég hálás, amiért segített abban, hogy a testem "visszakapcsoljon a sovány üzemmódba". Nem diétáztam, és két hét alatt 7 kilót fogytam. Tiszta szívemből köszönöm." "Ezen a héten további másfél kilót fogytam, annak ellenére, hogy nem álltam ellen a csokoládé kísértésének. Vagyis eddig összesen 25 kiló ment le! Napról napra jobban érzem magam, és a bőröm sem lötyög! Annyira köszönöm! M...

Eredeti ár: 2700 Ft
Kiadói ár: 2160 Ft Kosárba
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem