Nincs engedélyezve a javascript.

Régen rettegtem a tarot sötét lapjaitól

A tarot meséi aztán súgtak

A tarot maga a varázslat, a misztikum, a titok, ami mindig hívott és ami valamiért mindig meg is ijesztett egyszerre. Kettős érzéseim egészen kicsi koromtól megvoltak, és valahogy a 16 éve tartó önismereti utam során, igazán sosem mertem szembenézni velük. 
Pontosan tudom, miért. Ahányszor „játszottam” a tarot-val és húztam kártyát, mindig a Torony, az Ördög vagy a Halál lapokat sikerült kiválasztanom. Első, avatatlan ránézésre mindegyik sötét, baljóslatú üzenet. Egy idő után, mikor sokszor jött szembe velem a halál az életben, majd a kártyalapokon is, inkább már nem is próbálkoztam. Azt akartam, hogy legalább a spirituális kis világomban, buborékomban legyen már minden rózsaszín és vattacukorillatú. Aha, persze. Ez az önismeretben, a spiritualitásban pontosan így működik… Bízom benne, hogy az ironikus kacagás kihallatszik a soraim közül.

374177946_679904367513429_2051292795463652703_n.jpg

Aztán szembejött velem, hogy a Bioenergetic Kiadó gondozásában megjelenik egy új kötet A Tarot meséi címmel. Valami megmozdult bennem és alig vártam, hogy elolvashassam a könyvet. (Persze azért a régi, rossz emlékek ott ficeregtek mélyen bennem, és az egyik énem hevesen, kézzel-lábbal kalimpálva tiltakozott.) Mikor az olvasás lehetőségét az utamba sodorta a szél, azonnal tudtam, hogy élnem kell vele… és milyen jól tettem!

Szó szerint faltam az oldalakat. Gyönyörű, rendkívül színes olvasmány. A Tarot meséi egy izgalmas, kreatív és könnyen befogadható megközelítés a Tarot kártyák világához. A könyv bemutatja a Tarot mind a 78 lapját, két külön fejezetben. Az egyik fejezet a Nagy Arkánum lapjaival (22 db) foglalkozik, ahol a Bolond végtelenül izgalmas és mély utazását követhetjük végig, míg a másik fejezetben a Kis Arkánum lapjait (56 db) ismerhetjük meg négy tanulságos történet formájában. 

Az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy a köldökömnél fogva beránt a történet, bizsergett a nyakam és izgultam a Bolondért, hogy mi minden vár rá kíváncsisággal és kihívásokkal teli útja során. Az adott lapokhoz tartozó részeket többször is átolvastam, megrágtam és sokáig nézegettem a kártyák képeit is. Aztán mikor nagy arkánumi főszereplőnk eljutott a Halálhoz, az Ördöghöz és a Toronyhoz, végre, nagy nehezen sikerült levetkőzni a szívem mélyén bujkáló félelmeket. 

Izgultam a Bolondért. Kicsit a gyerekemnek, kicsit saját magamnak éreztem. Aztán egyszer csak a Bolond, a kíváncsi, naiv, sorsát kereső fiatal rálépett a változás útjára (Halál), ahol óvatosságra intették (Ördög), elengedte minden büszkeségét (Torony) és ezáltal részesülhetett egy új kezdetben (Csillag). Persze éjszaka olvastam (időm és nyugalmam csak ilyenkor van), így a „sötét, komor” lapoknak egyáltalán nem örült a lelkem. Bevallom, még némi félelmet is éreztem, akárcsak évekkel ezelőtt. 

Aztán ahogy haladtam előre a történetben, végre megértettem, úgy igazán, mélyen, hogy nem kell tartani ezektől a lapoktól. Még az is megvilágosodott bennem, hogy az életem adott pontjain, mit jelentettek ezek a lapok  (pl. mikor már várandós voltam az első gyermekemmel, sokszor húztam a Torony lapját... és hát mindenki tudja, aki édesanya, hogy az anyává válással mennyi, de mennyi mindent elengedünk, sokszor a büszkeségünket is). 

A lap, ami leginkább megszólított, ezzel együtt is a Császárnő volt. Élvezettel mélyedtem el a ruhájának díszítésében, a koronájában. Azt éreztem, hogy belülről, a zsigereimből tudom, hogy ez a lap, mit is jelent. A Császárnő az anyaság, a nőiesség, a szerelem megtestesítője. Micsoda kavalkád, micsoda érzelmek és szimbólumok! 

A Kis Arkánum történetei közül az Érmék és a Botok két „rövid” története állt szívemhez a legközelebb, ezek szólítottak meg a leginkább. Az is teljesen világossá vált számomra, hogy miért. Az Érmék a föld elemeket jelképezik: anyagiak, biztonság, a Botok pedig a Tűz elemeket: ihlet, kreativitás, ötlet, erő, életenergia. Pontosan ezekkel van a legtöbb feladatom jelenleg. 

Tetszett, hogy a szerző nem jelenti ki, hogy csak és kizárólag az általa felvázolt értelmezés az igaz és egyetlen, hanem kifejezetten bíztatja az olvasót, hogy a kötet befejezése után, értelmezze újra az olvasottakat, építse be a mindennapi életébe és ha kedve, fantáziája tartja, akkor szőjön új történeteket a lapok köré.

A Tarot meséi könyvet nem csak a kártyák iránt érdeklődőknek tudom ajánlani, hanem bárkinek, aki szereti a meséket, főleg a tanulságos meséket. A közelgő ünnepek kapcsán tökéletes ajándék azoknak, akik már ismerik a paklit és a lapok jelentését. Nekik is érdemes elolvasni, mert új színben, új értelemben, értelmezésben találkozhatnak a lapokkal, még jobban elmélyíthetik tudásukat a szimbólumok terén. 

Azoknak pedig, akik újak, még csak most ismerkednek ezzel a csodálatos világgal, szinte kötelező olvasmánnyá tenném (és kötelező ajándékká... tessék felvésni a karácsonyi kívánságlistára!). Színes mesevilág az egész, ami játékos módon segít az önismeretben és az utunk megtalálásban. Alig várom, hogy tovább bővíthessem a tudásomat, és elmerülhessek ebben a dimenzióban is. 

Köszönöm a lehetőséget ezúton is a Bioenergetic Kiadónak és élményékkel, (ön)felfedezéssel teli olvasást kívánok mindenkinek, aki épp a kezében tartja ezt a remek kötetet!