Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Engedd szabadon elméd rejtett erejét!

2021-08-24

Engedd szabadon elméd, tudatalattid rejtett erejét! - tanácsolja John Assaraf a Elmetréning című könyvében. A forradalminak tartott módszer nem kevesebbet ígér, mint jobb életet és nagyobb sikereket a mindennapokban. Kell ez nekünk? Miért is ne kéne?

Életed történéseinek miértjeire a válaszokat mindig belülről kell keresni, a korlátaid lebontását szokásaid felülvizsgálatával érdemes kezdeni és változtatni régi beidegződéseken - ha szükséges. Erre kínál módszereket John Assaraf, a gondolkodás- és viselkedéstan egyik vezető  szakértője, akinek megítélése szerint aminek megvalósításában hinni tud az egyén, azt meg is tudja valósítani.

Ha az agyad koherensen működik, az azt jelenti, hogy minden rendben van, a főnök boldog.

Persze, érdemes a lehetőségeken belüli tartományban gondolkodni, de őszintén? Azokon belül is rengeteg korlát létezik, amik akadályozzák az egyént a kiteljesedésben, ergo, jó, ha foglalkozva van velük. Ilyenekre gondolok, mint félelem, szorongás, stressz, berögződések és mítoszok, gondolkodásmód, a másik oldalon viszont ott állnak a szerző által kitalált gyakorlati lehetőségek az ezek feletti irányításra. 

A berögződések gyakorlatilag nem mások, mint mítoszok, és a mítoszok pontosan meghatározzák, hogy mit tartunk igaznak, kondicionálják a viselkedésünket, ami pedig meghatározza az eredményeinket.

Az Elmetréning tartalma közérthető útmutató a tudományos alapokon nyugvó mentális és érzelmi technikákhoz, amelyekkel lehetséges megerősíteni a gondolkodásmódot és szabadjára ereszteni az elme rejtett erőit. Nagyon gyakran nem tudás vagy a képesség hiánya okozza a sikertelenséget, hanem pont a gondolkodásmód, az érzelmi gátlások és a régi beidegződések, amelyeket érdemes felülvizsgálni.

Biztosan jó érzelmi és megoldási képleteket hoztunk otthonról? Mindaz, amit tanítottak 20 éve az általános iskolában, még mindig hasznos tudás, vagy árnyalni érdemes az alapot? Nem címkézzük-e félre becsület-bátorság-hűség cetlijeinkkel az élet bizonyos történéseit, és válunk áldozataivá félreértett és kisiklott tettek következményeinek? 

John Assaraf a gondolkodás- és viselkedéstan egyik vezető szakértője, millióknak segített, hogy megváltoztassák gondolkodásmódjukat, fejlesszék mentális és érzelmi képességeiket és elérjék életük legmerészebb céljait és álmait. A New York Times bestsellerszerzője jelenleg a NeuroGym vezérigazgatója. A cég az idegtudomány legújabb vívmányaira alapozott élenjáró tréningprogramjaival támogat mindenkit a maximális teljesítmény elérésében. 

Számos bukásunk abból adódik, hogy mi magunk állítjuk fel korlátainkat és cselekszünk egészen másként, amint amit a megtörtént esemény megkíván, mert félünk a félelemtől, a kudarctól, de akár a sikertől is, szégyent és zavart érzünk ott, ahol azoknak semmi helye sincs, rettegünk attól, hogy rosszat fognak gondolni rólunk, ha ezt vagy azt meglépjük, negatívan ítélnek meg, ami az alacsony önértékelési szint miatt maga a pokol, ez továbbgerjeszti a negatív gondolkodást, pesszimizmusba csap át, ez pedig egyenes úton vezet el bennünket az önbizalomhiányig. Klassz, mi?
Ahogy gondolkodunk, érzünk és cselekszünk, az megváltoztatja az agyat.

Nem kell így lennie! - állítja John Assaraf, és nagy erejű, elmére ható technikákat kínál a fentiekre. Tudatosságot és képességet fejlesztő gyakorlatok találhatók kétszáz oldalon a mentális kitartás, az önbizalom és a lelki erő növeléséhez, hogy bárki könnyebben elérhesse az áhított egészséget, jólétet, karriert, párkapcsolatot vagy üzleti célt. Sosem volt még ennyire igaz valamire, hogy minden fejben dől el...

Forrás:

További cikkek

NYÁRI AERIAL JÓGA TÁBOR A PILISBEN (2023.06.09-11.)
21 nagysikerű jógatáborunk után elhoztuk Neked ezt a különleges hétvégét, ahol most a légjógáé, azaz Aerial jógáé lesz a főszerep.
Tapasztald meg velünk Magyarország szívcsakrájában, a Pilisben a lebegés, jóga, meditáció és relaxáló hangfürdő adta szabadságot!
Tovább
HA BEÜT A VALÓSÁG – MINDEN ÉRZÉS TÉGED SZOLGÁL, DE NEM MINDEGY, HOGYAN KEZELED ŐKET

Sokszor megkérdezik tőlem, mi alapján választok könyvet, miért éppen ebbe vagy abba kezdek bele, miért éppen ezt vagy azt a regényt, verses kötetet emelem le a saját vagy a boltok polcairól. A válaszom mindig csak annyi, hogy egyszerűen érzem, hogy melyik könyv hív, szólít meg engem. Dr. Russ Harris - Ha beüt a valóság című (ön)segítő könyve derült égből villámcsapásként érkezett meg hozzám. Egyik nagy elsajátítani valóm ebben az életben - vagy legalábbis ebben az életszakaszomban -, hogy megtanuljak a jelenben lenni. Nagyon sokszor révedek el a múltban és veszek el a jövőben, miközben - ahogy a könyvben is szerepel - elmegy mellettem az élet. 

Tovább
Technikák és gyakorlatok, hogy szinte mindenre emlékezhess

Ki ne szeretne jobb memóriád? Szinte kizárt, hogy erre a kérdésre bárki nemmel válaszoljon, ezért most jó hírem van: a Bioenergetic Kiadó elhozott egy szuper könyvet Turbózd fel a memóriádat! címmel, amelyben több mint 50 olyan feladatot találunk, ami segít a memóriánkat fejleszteni.

Tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem