Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Koherencia Projekt

2020-11-18

Vajon a gondolatainkkal és az érzelmeinkkel ténylegesen hatással vagyunk egymásra? Lehetséges volna, hogy az intenzív érzelmi töltettel rendelkező gondolatok valóban elérik és hatnak azokra, akik felé irányulnak? Az emberiséget mindig is foglalkoztatták ezek a kérdések, és valójában mindannyian szeretnénk tudni, hogy a szeretetteljes gondolatoknak, a szívből jövő hálának, a közös imának vagy meditációnak tényleg akkora ereje van-e, mint amiről a spirituális és egyházi tanítások szólnak.

Erre a kérdésre keresték a választ a HeartMath Intézet tudósai is, amikor a csoportos meditáció hatásait vizsgálták. A kísérletekre Dr. Joe Dispenza egyhetes, haladók számára szervezett tanfolyamain került sor, ahol vettek egy kis létszámú, 50-75 emberből álló véletlenszerűen kiválogatott csoportot, HRV monitorokat (szív ritmus variabilitást mérő eszközt) csatlakoztattak a mellkasukhoz, és a helyiség első sorába ültették őket, ahol 24 óra leforgása alatt összesen három csoportos meditációt végeztek részvételükkel. Mivel a HRV nemcsak a szív koherenciájába nyújt betekintést, hanem az agyról és az érzelmekről is információt szolgáltat, fontos volt, hogy a kísérletben résztvevő alanyok HRV értékeit teljes 24 órán át mérjék.

A meditáció kezdetekor a helyiségben mindenki a figyelmét a szívközpontjára fókuszálta, és lassan és mélyen e központon keresztül kezdett el lélegezni. Majd két-három percig tudatosan valamilyen emelkedett, pozitív érzelmet éltek át magukban, megnövelve ezáltal a szívük elektromágneses mezejét, és az önzőség állapotából az önzetlenség állapotába léptek. Ezután az 550-1500 tanfolyami résztvevő az emelkedett érzelmeik energiáját kisugározta a teljes helyiség terébe. Arra kaptak utasítást, hogy ebbe a frekvenciába azt a szándékos gondolatot is beletegyék, hogy a lehető legnagyobb jót kívánják az első sorokban helyet foglaló, a HRV monitorokat viselő résztvevőknek: hogy az életük gazdagodjon, a testük meggyógyuljon, és misztikus élményeket élhessenek át.

A cél az volt, hogy mérjék a helyiségben lévő kollektív energiát és annak potenciális, nem lokális hatását a HRV monitorokkal figyelt embereken. A feltételezés az volt, hogy vajon lehetséges-e, hogy a teremben szeretet, hála, egészség (teljesség) és öröm formájában jelenlévő emelkedett szintű energia és frekvencia hatására a másik ember szíve koherenciába kerüljön, még akkor is, ha a terem másik felében tartózkodik. Az eredmények igazolták a hipotéziseket. A kisugárzott energia nemcsak koherens hatással volt a HRV monitorokat viselő emberekre, de mindannyiuk szíve ugyanazon nap, ugyanazon meditációjának ugyanazon pillanatában váltott át koherens állapotba. És ez nemcsak egyetlen alkalommal történt meg. Ugyanezt a kísérletet a tanfolyamok során többször is megismételték, mindig következetesen ugyanazzal az eredménnyel. Mit jelent mindez?

Ezek az adatok és eredmények is alátámasztják a HeartMath Globális Koherencia Kezdeményezésének elképzelését, miszerint létezik egy láthatatlan mező, amelyen keresztül információk közvetíthetők. Ez a mező összeköt és hatással van minden élő szervezetre, valamint a kollektív emberi tudatunkra is. E mező miatt az információk nem lokálisan (tehát helytől függetlenül) áramlanak az emberek között tudatalatti szinten a vegetatív idegrendszeren keresztül. Más szavakkal egy láthatatlan energia mező köt össze bennünket egymással, és ez az energiamező hatással van minden ember viselkedésére, érzelmi állapotaira, valamint tudatos és tudattalan gondolataira.

Mivel minden frekvencia hordoz magában információt, a tanfolyami résztvevők szíve által létrehozott mágneses mezők ezen információk vivőhullámaiként viselkedtek. Ha a tanfolyamokon a résztvevők képesek voltak helytől függetlenül (nem lokális) hatást kifejteni másokra, akkor lehet, hogy az emelkedett, szívből jövő érzelmeink ugyanolyan helytől független hatással tudnak lenni a gyerekeinkre, partnereinkre, munkatársainkra, vagy bárkire, akivel kapcsolatban vagyunk?

Ezek a kísérletek bizonyították, hogy amikor nem magunkra fókuszálunk, és túllépünk a személyiségünkön, akkor egyetlen elmévé válhatunk, és helytől függetlenül kapcsolódhatunk egymáshoz. E kapcsolódáson keresztül oly módon gyakorolhatunk hatást mások vegetatív idegrendszerére, hogy ők kiegyensúlyozottabbnak, koherensebbnek és egészségesebbnek érezzék magukat. Képzeljük csak el, mi történne, ha több ezer ember ugyanezt tenné az egész világért?

E meditációs események után záporozni kezdtek a szervezőkhöz az e-mailek, melyekben a résztvevők azt kérdezték, hogy mivel bizonyítást nyert, hogy mérhető változást lehetett létrehozni egy 550-1500 fős terem energiájában, vajon létrehozható lenne ugyanilyen hatás globális szinten is? Az ő kérésükre kezdődött el a globális meditációk szervezése, és ennek eredményeképp született meg a Koherencia Projekt. Az első Koherencia Projekt meditációt 2015. novemberében közvetítették a Facebookon, amelyen több mint 6000 ember vett részt a világ minden tájáról online, hogy kollektíven hozzájáruljanak egy szeretetteljesebb és békésebb világ megteremtéséhez. A második meditációhoz több mint 36000 online néző, a harmadikhoz pedig több mint 43000 ember csatlakozott. Céljuk további Koherencia Projekt események megrendezése, minden alkalommal egyre több békét és szeretetet sugározva a bolygóra. Idővel reméljük, hogy földünkre gyakorolt hatásai mérhetők is lesznek.

Forrás:

További cikkek

A meditáció pozitív hatásai

A meditáció az egyik legősibb szellemi gyakorlat, mely a buddhista kultúrából terjedt el. Különféleképpen gyakorolhatjuk, azonban a cél közös: segítségével jobbá tehetjük életünket, javíthatjuk fizikai és mentális egészségünket.

 

A meditáció egy gyakorlat, de egyszerre egy kapu is egy világba, mely sok ember előtt örökre zárva marad. Ha igazán kitartóak és elhivatottak vagyunk, akkor élvezhetjük a meditáció jótékony hatásait, észrevehetjük fizikai és mentális egészségi állapotunk javulását.

Tovább
A csakrák szerepe és működése

Az energia a világegyetem minden egyes pontján megtalálható, átsző minden élettelent és élőt. Az emberi testben 7 olyan fő pontot és több mellékpontot találhatunk, ahol energia nyilvánul meg. Ezeket nevezzük csakráknak, melyek energiarendszert alkotva energiaörvényeket formálnak testünkben.Ahhoz, hogy elménk és testünk egészséges legyen, elengedhetetlen a csakrák kiegyensúlyozott működése. Ha nem megfelelő az energiaáramlás, az hatással lehet egészségünkre, valamint a csakrákhoz kapcsolódó életterületekre is.

Tovább
Az agy által teremtett anyagi valóság létezik!

Dawson Church nevével is ezirányú érdeklődésem során találkoztam először, hiszen neki köszönhetjük a Génjeink csodája - Az epigenetikai gyógyítás és szándékaink új biológiája című könyvet. Az idén megjelent „Az elmétől az anyagig – Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya” még inkább közelebb hozta hozzám a tudást, hogy mit tehetek én, egyéni szinten, hogy ne csak a saját magam világát vonjam be Fénnyel, hanem az egész világot, és a bolygónk is gyógyulni tudjon a pozitív gondolkodás által.  

Tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem