Kosár
Könyvajánló: Nincs harag
Nagy izgalommal téptem fel a kartondobozt, amiben a Bioenergetic kiadó "Nincs harag. Érzelmi intelligencia és kommunikáció a munkahelyen” című könyve lapult, mert bizony nekem is van még mit tanulnom ezen a területen.
Nem csupán a színek, az illusztráció is vonzotta a tekintetemet. Őszinte kíváncsisággal töltött el, vajon mi járhatott a szerzőpáros fejében a borító kiválasztásának során. Rögvest utána is néztem, milyen attribútumokkal rendelkeznek az asztalt körbeülő élőlények az állatok szimbolikája szerint. Az asztalfőn helyet foglaló, igazgató személyét képviselő robosztus elefánt a hatalmat, státuszt és stabilitást, valamint az empatikus odafordulást, segítőkészséget és megértést testesíti meg, akár csak egy jó vezető. Jobbján a méltóságteljes, tiszteletet és tekintélyt parancsoló oroszlán, az állatok királya, a főnök szerepében tetszeleg. A kollégát alakító lajhár a közhiedelemmel ellentétben közel sem a lustaságot, sokkal inkább az energiatakarékos üzemmódot, a higgadt habitust és türelmet, az önreflexiót reprezentálja, míg a bagoly a bölcsességéről, intelligenciájáról és éber figyelméről ismerszik meg leginkább.
A nyolc fejezetből álló könyv egy fajsúlyos témán keresztül kalauzol bennünket, és szakmàtól függetlenül fontos tanulsàgokat hordozhat bárki számára. Többek között arra vonatkozóan is kaphatunk tanácsokat, hogyan óvjuk egészségünket, kezeljük a stresszes helyzeteket és tartsuk fenn motivációnkat a napi mókuskerékben. Terítékre kerül, hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek minden fél számára gyümölcsözőek, miként dolgozhatunk hatékonyan csapatban, hogyan teremthetünk kooperatív környezetet és kommunikálhatjuk tisztán szükségleteinket és igényeinket - munkatársként és felettesként egyaránt.
A “jövő az érzelmeké” címet viselő első fejezetben válaszokkal gazdagodhatunk az örök kérdésre, mennyire nyílhatunk meg érzelmileg a munkahelyünkön, hogy megőrizzük professzionalitásunkat, ugyanakkor önazonosak is maradjunk. Liz és Mollie arra is rávezet bennünket, milyen eszközök bevetésével érhetjük el, hogy ne a munkánk határozza meg identitásunk alapját. Az egészségről szóló fejezet hasznos tippekkel lát el bennünket azzal kapcsolatban, hogy milyen módon növelhetjük teljesítményünket úgy, hogy közben a munka-magánélet egyensúlyát is meg tudjuk tartani… és ne jussunk el a kiégés szélére.
Különösen tetszik az a gondolatmenet, amelyben az írók a toxikus pozitivitás veszélyeire hívják fel az olvasó figyelmét. Hangsúlyozzák, mekkora jelentőséggel bír, ha nem teszünk magunknak szemrehányást azért, mert az adott időpillanatban, napon, héten vagy akár hónapban egyszerűen nem tudunk lelkesedést tanúsítani a foglalkozásunk iránt, netán képtelenek vagyunk élethivatásunkként tekinteni rá. Ilyenkor teret adhatunk a csalódottságunknak, szomorúságunknak vagy dühünknek, és ezáltal megtapasztalhatjuk azt is, hogy ezek az érzelmek sokkal hamarabb tovatűnnek, ha nem fojtjuk el őket, nem ostorozzuk magunkat miattuk folyton-folyvást, hanem inkább az önegyüttérzést gyakoroljuk.
Ha megéljük az érzelmeinket, és nem hagyjuk, hogy kognitív torzításaink eluralkodjanak az elménken, az visszahoz minket az itt-és mostba, így véget vethetünk a tépelődésnek, ami által automatikusan javulni fog a közérzetünk is:
“Ne feledd, hogy a gondolataid csak gondolatok. Ismerd el és fogadd el őket, de tudd, hogy nem kérlelhetetlen igazságok (még akkor sem, ha igaznak érződnek)”
- emelik ki a szerzők.
Megszívlelendő lehet számunkra az a kihívást tartogató felvetés is, hogy amire nincs ráhatásunk, azt igyekezzünk tudomásul venni és elengedni, azaz megérezni, hol húzódnak a határaink, meddig tart a kompetenciaterületünk, mi az, amiért még felelősek vagyunk és mi az, aminek a megoldása már nem a mi reszortunk, ezért hiába szorongunk, stresszelünk rajta, akkor sem fogjuk tudni orvosolni, ha tótágast állunk.
Szintén embert próbáló küzdelmet jelenthet, hogy értelmet találjunk a munkánkban, különösen akkor, ha azt érezzük, nem vagyunk a helyünkön. Az átkeretezéshez hathatós segítségre lelhetünk a harmadik fejezetben, inspirációt meríthetünk ahhoz, hogyan tekintsünk más szemmel munkaköri kötelezettségeinkre, “nemszeretem” feladatainkra. Az olykor humoros, máskor ironikus rajzok jól példázzák az imént felvázolt dilemmát és ellensúlyozzák a téma komolyságát. A motiváció felélesztésének témakörében szemléltetésül egy amerikai népmesében szereplő kismozdony kutatja erőfeszítései létjogosultságát, ugyan miért is vegye a fáradtságot, hogy felmenjen a dombra.
Racionális döntést hozni nem mindig egyszerű, de céges környezetben gyakorta szükségszerű. A döntéshozatalt tárgyaló fejezet bevezet bennünket az érzelemszabályozás rejtelmeibe, útmutatóval szolgál, miképpen érvényesíthetjük érdekeinket, és kiemeli a választás legfontosabb tényezőjét: az önmagunkkal való egyezségre jutást.
Az ötödik fejezethez lapozva részletes információ birtokába juthatunk a csapatmunka alapját képező pszichológiai biztonságról. Ugyanitt arról is értesülhetünk, hogyan járjunk el konfliktusokban bővelkedő élethelyzetekben, képet kaphatunk a minket az irodában vagy az online térben körülvevő nehéz emberek kezelésének módjairól.
Ha kitartóak voltunk az olvasásban, mostanra elérkeztünk a legsarkallatosabb ponthoz, a kommunikáció témájához, ahol is arra buzdítanak minket a szerzők, hogy kerüljünk kapcsolatba az érzelmeinkkel, nevezzük meg őket, értsük meg, milyen tőről fakadnak, majd fogalmazzuk meg őket úgy, hogy a kollégáink, főnökeink számára is érthető és befogadható legyen, mit éltünk meg egy adott szituációban. Ebből a fejezetből kiváló ötleteket meríthetünk, hogyan adjunk építő módon visszajelzést, reagáljunk a kritikára, és mitévők legyünk, ha a sírás nem megfelelő időben és helyen tör ránk.
És, ha már előkerült a zsebkendőnk, egy gyors balossal vissza is kanyarodhatunk az érzelmekhez. A hetedik fejezet ugyanis rálátást ad arra, hogyan függ össze az odatartozás érzésének kialakulása a céges kultúra megértésével. Apropó, mit is értünk odatartozás alatt ebben az esetben? Erre is fény derül, ha a kezünkbe vesszük a könyvet. De nem csupán beosztottként találhatunk magunknak muníciót ebben a kötetben. Az utolsó “etap” kifejezetten a vezetők számára hivatott támogatást nyújtani.
Szumma-szummárum, szívből ajánlom nektek ezt az olvasmányélményt és a szerzőpáros konklúziójával búcsúzom:
“A hála és a munka értelmének az észlelése akaraterőt ad, hogy bemenjünk az irodába a szürke hétfő reggeleken.”
Ha pedig el szeretnénk mélyíteni azt a tudásanyagot, amire az olvasás során szert tettünk, a könyv végén található tesztek kitöltésével és a pontokba szedett útravalók magunkévá tételével erre is lehetőségünk nyílik.
Forrás: https://ujegyensuly.hu/onismeret/nincs-harag-erzelmi-intelligencia-es-kommunikacio-a-munkahelyen