Mint tenger a cseppben - az Univerzum az élet virágában

Azt már régóta tudjuk a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított Smaragdtáblából, hogy „amint fent, úgy lent, amint belül, úgy kívül…” Ahogy egyetlen vízcsepp magában hordozza az óceán minden tulajdonságát, ahogy egyetlen porszem anyaga millió fényévekre lévő csillagéval azonos, úgy működik minden a világegyetemben. Mintha egyetlen hatalmas teremtő tudat ismételné meg magát minden létező égi és földi formában.  Ez az emberi elme számára nehezen felfogható gondolat, amit százféle módon próbál megfogalmazni.

Körökben a világegyetem

Alighanem kevesen mozognak otthonosan a szakrális geometria tudományában, de szinte mindenki próbált iskolaévei alatt körzővel „virágot rajzolni”. S a virág, amit egy nagyobb körbe hat kisebb, egyforma méretű kör rajzolásával létrehoztunk, sokkal többet jelent egy puszta ábránál.  Ez ugyanis egy ősi szimbólum, amit a Föld szinte minden pontján felfedeztek templomokban, kolostorokban és egyéb szent helyeken – ez az élet virága, amelyet az univerzum leképződésének tekintenek. Ezt a formát nemcsak szent helyeken fedezhetjük fel kőbe vésve, üvegre festve, fából kifaragva, hanem mindenhol, ha figyelmesen szemléljük a természetet, beleértve növényeket, állatokat vagy az emberi testet.

Mi jut eszünkbe erről a fenti geometriai ábráról?  

Például egy kövirózsa… Vagy egy dália virága… Vagy egy indiai mandala. Nem véletlenül, hiszen ugyanaz az alapmintázat ismétlődik mindegyikükben. 

De említhettünk volna akár egy klasszikus rózsaablakot vagy az emberi szem íriszének mintázatát is… Az élet virága mindben (és mindenben) felfedezhető. Hiszen a  növények  geometriája  még  ma  is  bennünk  él. Mi,  emberek,  lényünkben  hordozzuk  a  fejlődés lépcsőfokait:  a  kristályok  világát  a  csontjainkban, a növényeket a nyirokváladékban és a növekedésben, az állati  vonásokat a vérünkben, az emberit pedig a szívünkben és az elménkben.

Újra meg újra...
Természetesen a teremtés mintázatának létrejötte után sem fejeződött  be a teremtés, hanem továbbfolytatódott, mind jobban kiterjedt, a tudat pedig újabb fordulatot tett  a középpont körül. Gondoljunk csak a petesejt megtermékenyülésére – ott is ez a folyamat játszódik le, amikor a sejt barázdálódik, majd osztódni-hatványozódni kezd – és e folyamat játszódik le újra meg újra a világegyetemben: bolygók „teremtődnek” a csillagporból, majd évszázmilliárdok múltán újra szétrobbanjanak, és kezdődjék minden elölről. A szakrális geometriát alaposan ismerők pedig az egész teremtés-folyamatot kiolvassák az élet virágának alapábrájából, illetve annak kibővült változataiból.

                              „Isten a kőben szunnyad, a növényben lélegzik,
                               az állatban álmodik és az emberben ébred fel.”

                                                                             (Indiai mondás)

Az élet virága
Andreas Beutel, a drezdai Pythagoras Institut alapítója és vezetője is a szakrális geometria egyik szaktekintélye, aki számos előadást tartott a témában. Az élet virága benned él! című könyvében az ősi motívum a Földön fellelhető nyomait követve, szemléletesen és közérthetően vezeti el az olvasót a világmindenség szerkezetének megértéséhez. Átfogó tudása alapján merőben új távlatokat nyit bolygónk, a világ és önmagunk megismerésében.

Ajánlott olvasmány: