Kosár
Sarah Health jegyzetei: Ez a könyv fontos – kérjük, olvasd el!
Ez nem egy könnyelmű kijelentés. Az egészségről és jóllétről szóló több mint 30 éves írói munkásságom során már többször átrágtam magam egy halom vastag „személyiségfejlesztő” könyvön, amelyek azt ígérték, hogy segítenek a sötétségből a fénybe jutni. Néhány közülük hosszú távon megállta a helyét.
Jo Bowlby
https://www.thetimes.co.uk/article/meet-jo-bowlby-shaman-to-the-a-list-jtlsqvg8r
Bowlby tinédzserként a „Home Counties” pályán lehetett volna – divatosan öltözködő felső osztálybeli nő, feleség, anya stb., de fellázadt (úgy tűnik, a legtöbb dolog ellen), és 19 évesen már Adam Faith rocksztár asszisztenseként dolgozott (ahol – különös módon – Jo Fairley-vel útjaik keresztezték egymást). Térjünk rá Bowlby harmincas évei elején végzett kiadói munkájára, amikor a kubai származású pszichológus-antropológussal, Alberto Villoldóval találkozott, aki hosszú éveket töltött az Amazonas és az Andok sámánjai által végzett gyógyító gyakorlatok tanulmányozásával. Tanításai hatására (és mert nem volt térdig érő szakálla) Bowlby négy évig tanult nála, és utolsó beavatását 2006-ban, egy perui hegycsúcson kapta.
A Covid előtti időkben nagy hatalmú ügyfelek érkeztek spirituális tanácsért battersea-i otthonába a világ minden tájáról. A lezárások alatt Skype-on és Whatsapon keresztül konzultált, valamint ingyenes vezetett meditációkat tartott a Facebookon Trinny Woodall-lal, egy régi barátjával, akinek az a véleménye a könyvről, hogy „sorsfordító az élet minden területén”.
Nemrég figyeltem fel az Az élet kézikönyve című könyvre, amikor a The Timesban olvastam egy interjút Jo Bowlbyval, amelyet Julia Llewellyn Smith készített. Julia, a határozottan hebehurgya újságírónő elmesélte, hogy a Bowlby által tanított „öt érzék” meditáció gyakorlásával sikerült kihátrálnia a tinédzser lányával folytatott vitából, mielőtt még engedett volna a csábításnak, hogy vitába szálljon vele.
Alapvetően, amikor egy potenciális veszekedés küszöbén állsz, vagy elakadsz egy (mentális vagy érzelmi) holtponton, vedd sorba az öt érzékedet. Vagyis, ha most én mennék keresztül rajtuk…
Hallás – hallom a szegélyvágó hangját a szomszéd kertben, a szellő susogását, a számítógépem halk zümmögését.
Látás – látom zöld kertemet a nagy ablakon keresztül, a lime-sárga palástfüvet, a rózsaszín muskátlikat és a lila harangvirágot, a gyertya narancssárga lángját az asztalomon, ó, igen, és a színes szélesvásznú képernyőmet.
Szaglás – érzem a Von Norten gyertya fás, fűszeres illatát.
Ízlelés – élvezem gyömbértea hosszan tartó ízét a nyelvemen.
Érintés – érzékelem a billentyűk kopogását az ujjbegyeim alatt, miközben gépelek.
Ezt egy fiatal barátomnak meséltem el lehetséges módként a mogorva rokonokkal való együttműködés kezelésének. Azonnal megértette. Néhány másodpercen belül megváltoztatja a látásmódodat. Csodálatosnak találom alkalmazását olyankor, amikor az agyam megreked egy negatív állapotban, vagy folyton csak panaszkodom. Azért is hasznos, mert olyasmiket veszel észre, és olyan dolgokhoz kapcsolódsz, amikhez egyébként nem.
Az élet kézikönyve rendkívül könnyed olvasmány; érdekes, szórakoztató és mindannyiunk számára fontos. Talán a legfelemelőbb érzés, hogy Jo a szívéből szól, nem pedig az ész vezérli írását. Az alcím: 10 lépés a spirituális szabadság, a tiszta elme és a tartós boldogság eléréséhez – egy kicsit „előíró jellegű”, de leheletfinom hatással van rád. Majdnem inkább „leíró” – megoldások egész sorát, lehetőségeket, a dolgok végkimenetelének lehetséges eseteit vázolja fel, amelyekkel vagy azonosulsz, vagy nem. Lényegében olyan módszereket javasol, amelyekkel megtalálhatjuk igazi önvalónkat – amit én léleknek neveznék.
1998 körül készítettem a brit The Daily Expressnek az első interjúmat Paulo Coelhóval. Éppen az „Az elme, a test és a lélek” című rovatot szerkesztettem, és megkérdeztem tőle, szerinte mi az élet célja. Sóhajtott, mielőtt kedvesen válaszolt volna: „Eh... mindenki ezt az ostobaságot kérdezi.” Majd csodálkozó arckifejezésem láttán elmondta, hogy élete nagy részében spirituális tanítóknak tette fel ugyanezt a kérdést. Végül Paulo arra a következtetésre jutott, hogy életünk célja, hogy „kapcsolatba kerüljünk a világ szellemével”.
Őszentsége, a Dalai Láma
Bowlby számára a cél az, hogy megtanuljuk, hogyan hozhatjuk felszínre a bennünk rejlő erőt, hogy „igazán boldog életet éljünk... azáltal, hogy tökéletesre fejlesztjük a velünk született képességünket”, ami életünk legjobb és legrosszabb időszakaiban is utat mutathat. Ő ezt az erőforrást „spirituális intelligenciának” nevezi – ennek semmi köze a valláshoz, az élet természetének megértésére irányul. (Eszembe jutott, hogy ez tulajdonképpen majdnem ugyanaz, mint amit Paulo mondott...)
Őszentségét, a Dalai Lámát idézi, aki egyszerűen azt válaszolta: az a célunk, hogy „boldogok legyünk”. Ahogy Bowlby mondja: „Őszentsége nem arról a pillanatnyi boldogságról beszél, amely egy fagylalt vagy egy Ferrari megvásárlásából fakad. Sem arról, amelyet akkor érzel, amikor öt percre kiszabadulsz egyhangú életedből. Ő egy mély és teljes boldogságra utal; a belső békére, a jóllét határozott érzésére, amely megalapozza az egész életedet, jó és rossz időkben egyaránt. Ez az igazi boldogság.”
Néha számomra – és gondolom, a legtöbbünk számára – nehéz elképzelni, hogyan is juthatnánk el oda. Még akkor is, ha életünk egyes szakaszaiban már megtapasztaltuk a béke és a jóllét érzését. Nekem fontos, hogy az ajtót résnyire nyitva hagyjam a lehetőségek előtt, majd szélesre tárjam, hogy beengedhessem őket. Úgy hozta az élet, hogy az elmúlt hétvégén az otthonomhoz közel eső, nyugat-dorseti zárt vallási közösségben találtam magam, oldalamon egy régi barátommal. (Nem vagyok vallásos, de ez számomra sokkal inkább a spiritualitásról szólt, és mindig is volt egy alapelvem, miszerint nem engedek a hittérítésnek). Ez az a hely, ahol különböző problémákkal küzdő, két lábbal a földön álló emberek megszállhatnak vagy akár ott is élhetnek azzal a céllal, hogy le tudják vetkőzni magukról a túlélés érdekében felvett álarcokat, és megtanulják, hogyan találhatnak rá valódi önmagukra.
Az élmény szívmelengető és életigenlő volt. Köszönetet mondtak, amiért elmentem, de én voltam az, akit megajándékoztak, hiszen megértettem, melyek azok a dolgok, amelyek igazán számítanak az élet fájdalmas és kiszámíthatatlan időszakaiban – epret szedtem a vasárnapi ebédhez az egyik „vendég” számára, ahogy ők nevezték, egy másik személy kérésére elvégeztem az ódon épületek szokásos karbantartását, és minden idegenre rámosolyogtunk, aki csak szembejött velünk.
Végül térjünk vissza Jo Bowlby könyvéhez, amelynek címe: Az élet kézikönyve. Remélem, hogy valamilyen formában eljut mindenkihez. Nagyon fontos lenne.
Fordító: Németh Szilvia
Olvass bele a könyvbe:
