Nincs engedélyezve a javascript.

Szenzitivitás – Az új erő

Kézikönyv empatáknak

A TÚLVILÁGRÓL VISSZATÉRT ANITA MOORJANI

Talán nem ismeretlen számodra Anita Moorjani neve. A bestseller szerzőnek született már korábban két másik könyve, amelyek témája élete legmeghatározóbb eseményéről szólnak, amik elindították a spirituális úton. Az újjászületéséről. Még 2002-ben rákkal diagnosztizálták. Az orvosok végső stádiumúnak ítéltek meg, és már le is mondtak róla. Anita szervei végül csakugyan valóban leálltak, és meghalt. Ám a története nem itt ért véget, hanem itt kezdődött el, hiszen visszatért, és már tökéletesen tisztában van élete értelmével és küldetésével. Csodával határos módon teljesen meggyógyult. Így kezdett bele az írásba, az út során nemcsak élete értelmére, hanem önmagára is rátalált, így jött rá arra is: ő maga is empata.

szenz_b.png

A SZENZITIVITÁS – AZ ÚJ ERŐ ABLAKOT NYIT AZ EMPATÁK VILÁGÁRA


Nem véletlenül az a könyvének az alcíme, hogy „Az empaták ereje egy egyre keményebb világban”. Könyvében pontos, részletes képet ad arról, ki az empata, sőt, még abban is segít, hogy kiderítsd, te magad is az emapaták táborát gyarapítod-e. Ha pedig igen, megtanít arra, hogy az érzékenységedet, a fejlett érzelmi intelligenciádat ne átokként, hanem áldásként kezeld. Nagyon fontos részleteket tudhatsz meg az empatákról, hiszen azt is kevesen tudják: nem egy típusú, hanem többféle empata létezik.

Közben megosztja veled a saját tapasztalatait, amik minden bizonnyal ismerősek, és egyúttal megnyugtatóak lesznek. A legjobb pedig az: a könyv gyakorlati segítséget kínál a legnagyobb kihíváshoz: hogyan tanuld meg elfogadni, megszeretni az empata énedet és együttélni vele.

Megmutatja, milyen erőforrásokkal rendelkezel, és hogyan használd ki őket, mert empatának lenni nem gyengeség, hanem színtiszta erő. Empatának lenni erény. Ahogy azt egy könyvbemutatón is megosztotta, az empaták gyakran úgy érzik, mindenért bocsánatot kell kérniük – a gondolataikért, az érzéseikért, a szavaikért, a tetteikért –, de valójában az érzékenységük az erősségük, és ezért nem kell bocsánatot kérniük.

Nemcsak azért különleges az empata, mert extra szenzitív, és átérzi mások érzéseit, hanem át is veszi azokat! De sokszor nehezen tudják megkülönböztetni mások energiáját a sajátjuktól, mert mások energiáját a magukénak tekintik. Ám sok empata örömét leli abban, ha segíthet másnak hordozni a terheit vagy átvenni a fájdalmát, mert tudja: ezzel jó szolgálatot tesz. Erre csak ő képes. Ez egy nagyon szép és csodás gesztus, de ahogy Anita is megjegyzi: üres pohárból nem lehet önteni, ezért nyomatékosan javasolja az empatáknak: szánjanak időt a saját akkumulátoruk feltöltésére, hogy az energiájukkal táplálhassanak másokat. Ettől is válnak olyan értékessé a társadalomban, ami sokszor kigúnyolja őket.

A TÁRSADALOM MÉG NEM FOGADTA EL ŐKET, PEDIG ÓRIÁSI SZÜKSÉG VAN RÁJUK

Anita egész konkrét helyzeteket sorakoztat fel, amiket napi szinten átélhet egy empata, és megmutatja, hogyan célszerű kezelni a különböző szituációkat. Felfedi azokat a társadalmi viselkedésmintákat és reakciókat, amik odáig vezettek, hogy leértékeled magadat, és szégyelled az érzékenységedet, ezáltal feloldhatod a félelmeidet, és az érzelmi blokkjaidat. Saját élettapasztalatából merítve elárulja, hogy egyes kultúrák különböző hiedelmeket raknak rád, amelyek gyakran ütköznek egymással, ami tovább fokozza zavarodat és inkább megpróbálsz még csak tudomást sem venni az empataságodról. Ezzel együtt pedig felsorakoztatja azokat a negatív következményeket, amik akkor várnak rád, ha elnyomod ezt a csodás adottságodat.

GYAKORLATI ÚTMUTATÁSSAL SZOLGÁL

Óriási segítség a Szenzitivitás – Az új erő, mert megtanít kezelni ezt a csodálatos képességet és egyúttal kiaknázni. A könyvben található egyedülálló módszerek révén a fájdalom és negativitás elnyelő képességet megtanulod a saját javadra fordítani. Nem szabad megfeledkezni arról sem: az empaták nagyon intuitívak, és már azelőtt érzik mások energiáját, hogy megszólalnának. Sokkal hatalmasabb lények, mint azt a társadalom elhiteti velük.

Minden fejezet tartalmaz egy rövid mantrát és egy meditatív szöveget, ami segít megerősíteni az adott részben tanultakat. Ettől válik kézikönyvszerűvé a Szenzitivitás – Az új erő. Akadnak gyakorlati módszerek a mentális védelmére is. Megtanulod megvédeni az aurádat, felismerni a negatív hatásokat, energiákat, illetve megszüntetni azokat, és megelőzni a jövőbeli eseteket.

Természetesen az út nem könnyű, de Anita Moorjani könyvével jóval egyszerűbb és eredményesebb lehetsz, aki a sorokon keresztül visszaadja a magadba vetett hitedet, és megtanulod szeretni önmagadat úgy, ahogy vagy, mert a cél az, hogy egy boldog és kiteljesedett empata váljon belőled.