Van, amikor szeretet címszóval valami olyasmit kapunk egy kapcsolatban, ami árt nekünk.

Lenyomnak, elnyomnak, bántanak, kihasználnak, korlátoznak, kritizálnak, birtokolnak, semmibe vesznek minket.

Sokszor észre sem vesszük, hiszen annyira ismerős: gyerekként valószínűleg hasonló légkörben nevelkedtünk, lehet, hogy érzelmi elszigetelés, elhanyagolás terheit cipeljük évtizedszámra.

Sokan úgy hordoznak a belső világukban számtalan traumát, árulást, és (rejtett) érzelmi bántalmazásból eredő   sérüléseket, hogy nem is tudnak róla.

Sokszor egy "makacs" tünet, egy nem diagnosztizálható vagy krónikus betegség hívhatja fel a figyelmet az introspekció, azaz a saját lelki folyamataink felfedezésének és a traumafeldolgozásnak a fontosságára. 

Ha egy békát forró vízbe dobnánk, azonnal ki akarna ugrani, nem hagyná olyan könnyen, hogy levesnek való váljon belőle. Azonban, ha hideg vízbe tesszük és takaréklángon alágyújtunk, szép lassan akár élve megfőzhetjük.

Patricia Evans híres hasonlata szemlélteti azt a folyamatot, hogyan szokjuk meg és válik természetessé, ami rossz nekünk.  

Csecsemőként, kisgyerekként rengeteg szükségletünk van, amit csak a szüleink, a gondozóink tudnak kielégíteni – kezdve az alapvető fizikai igényektől az érzelmi gondoskodásig.

Egy kisbaba sír, ha fázik, ha éhes, ha fáj a hasa vagy megnyugtatásra vágyik. Az, hogy a környezete erre hogyan reagál, hatással van az egész későbbi életére. A kicsi elsősorban az édesanyja reakciói alapján építi fel önmagát. Az, hogy az édesanya hajlandó-e válaszolni az ő szükségleteire, mennyi időn belül és mit válaszol, meghatározza a személyisége magját, ami az első három évben alakul ki. 

Akkor jön létre egészséges kötődés, ha az anya válasza a gyermek igényeihez, szükségleteihez igazodik, és szeretet, tisztelet, elfogadás, támogatás hatja át.

Van, amikor az édesanya nem képes valóban ráhangolódni a gyerekére. Ha próbálja is valahogy kielégíteni a kicsi szükségleteit, a saját elképzelései, elvárása szerint teszi, nem pedig a gyerek igényeihez igazodva. Ha a szülő csak saját magát tudja érzékelni, és nem hajlandó, vagy nem képes egy másik emberre vagy a gyerekére ráhangolódni,  akkor nem alakul ki egészséges kötődés, hanem annak valamilyen torzított vagy traumás változata jön létre. Ez a kötődési zavar határozza meg a felnőttkori, feltehetően bántalmazó kapcsolatok kereteit és minőségét.

A család az életünk, sorsunk és személyiségünk bölcsője.

Amilyen élmények értek bennünket abban a közegben, ahol felnőttünk, az határozza meg gondolkodásunkat, érzelmi beállítottságunkat, érdeklődésünket. 

A nárcisztikus, azaz érzelmileg elhanyagoló és kisemmiző családrendszerben mindig „központi irányelvek”, elvárt propagandaszövegek vannak érvényben, amit a gyermekeknek felnövekedésük során saját narratívájuknak kell tekinteniük, akkor is, ha ezek nyilvánvaló hazugságok:

„Mi egy összetartó család vagyunk.”

 „Apa nem iszik, ő nem alkoholista, csak minden nap egy kicsit „kikapcsolódik”.

„Nagypapa tulajdonképpen jó ember, csak tudod, milyen… könnyen eljár a keze.”

„Anyám soha nem ölelt meg, de azért a maga módján szeret.”

Ezek a torzítások, hazugságok bár „kívülről jönnek”, valakitől származnak, felnőve „saját belső hanggá” válnak és ez határozza meg gondolkodásunkat, érzelmi beállítottságunkat, érdeklődésünket. 

Sokan ezt felnőttkorban „pozitív életszemléletként” definiálják, holott sajnos a negatív élmények lehasításáról van szó, valahogy így:

„Már régóta foglalkozom önismerettel, tudom is, hogy mi a tüneteim háttere, csak hát sajnos évek óta beteg vagyok.”

„Mindig megvertek, de mégis ember lett belőlem, jó gyerekkorom volt.”

„Mindig is visszahúzódó gyermek voltam. Otthon soha nem beszélgettünk, nem volt divat nálunk ölelkezni. Egyáltalán nem tudom kimutatni az érzéseimet, elfojtom őket. De alapvetően boldog gyermekkorom volt. Minden rendben volt.„

Tehát egy egészségtelenül működő (diszfunkcionális) családban mindig elvárás, a „minden rendben van” álságos képének fenntartása, szó szerint mindenhez „jó képet kell vágni”. Tilos, sok esetben életveszélyes a valós érzésekhez, belső élményekhez való kapcsolódás, mert súlyos következményei lehetnek. Ez az önszabotázs szinte észrevétlenül életmóddá válik, krónikus önszeretethiányként beépül a személyiségbe és felnőve mérgező, érzelmileg üres, kisemmiző, nem kölcsönösségen alapuló kapcsolatokhoz, vagy azok elszenvedéséhez vezet.

Hogyan ismerhető fel, ha valaki önszeretethiányban szenved?
12 jel, hogy áldozat- üzemmódban vagy! A krónikus önszeretethiány tünetei 

- ha sok olyan dolgot csinálsz, amit nem kedvelsz, mert "muszáj"...

- és kevés olyat, amit igazán szeretsz, mert nem jut rá idő, pénz, energia. Ez az önszabotázs.

- ha a saját igényeidet mindig hátrasorolod

- ha nehezen vagy egyáltalán nem mondasz nemet

- ha úgy érzed nem fejezheted ki a nemtetszésedet vagy az érzéseidet, nem konfrontálódhatsz, mert akkor megbántasz valakit a terhére vagy, esetleg megszégyenülsz

- ha azt gondolod, hogy ha kifejezed az igényeidet, akkor egoista vagy úgy érzed úgysem kaphatod meg őket

- ha állandóan önreflektív vagy, szigorúan bánsz magaddal, állandóan megfigyeled, minősíted önmagad

- ha szüntelenül valamilyen fejlődési vagy tanulási folyamatban vagy, ahol állandóan "meg kell éppen haladnod valamit", de sosincs megérkezés...

(tehát az önszereteted is feltételekhez kötött, mint valaha a szülői bánásmód volt)

- ha úgy érzed, mintha nem a saját életedet élnéd

- ha úgy érzed elérhetetlenek a vágyaid, vagy a céljaid, nincs jövőképed

- mérgező emberekkel vagy körülvéve, vagy kiegyenlítetlen kapcsolataid vannak, bár arra vágysz, hogy végre annyit kapj vissza, amennyit adsz, próbálod megértetni a környezeteddel, hogy mit szeretnél, de ennek figyelembevétele valahogy sosem érkezik el.

Az életünkben nélkülözhetetlen, hogy egészséges szeretetet kapjunk – másoktól és önmagunktól egyaránt.

Az önismeret hozzásegít ahhoz, hogy érdemi felismerésekhez juss önmagaddal kapcsolatban, releváns érzelmeket élj át, cselekvően átrendezd szubjektív világod egy-egy területét, és mobilizáld belső hajtóerődet céljaid, saját jólléted irányába.

Ezt lehetőséged van személyesen is megtapasztalni online egyéni konzultáción.

Jogod van a feltétel nélküli szeretetre és gondoskodásra... a teljesítményedtől vagy körülményeidtől függetlenül... saját magadtól magadnak. 

Önismereti megjártságunk, az önmagunkkal való együttérzés révén tudunk kapcsolódni öngyógyító erőnkhöz, és ez meghatározza az életminőségünket minden szempontból.

A tudatosság felszabadít!

Pataki Bea
Szomatodráma Központ önismereti programok szervezése, szakmai koordinációja, szomatodráma szakember, addiktológus természetgyógyász
A Gyógyító Pillanatok © tulajdonosa
www.gyogyitopillanatok.hu

Gyógytó Pillanatok© a Facebookon és az Instagramon

Vegyél részt Te is a decemberi workshop-on:
https://fb.me/e/1uCN8tnkh 

Ajánlott könyvünk: