Dr. Chris Duffield tudós, feltaláló, jövőkutató és író. Általános tudósként „akadémiai őssejtnek” és „katalitikus professzornak” is nevezi magát. Mintha csak a jövőből érkezett volna, megszállottan közreműködik saját és mások nagyszabású újításainak megvalósításban, és a széleskörű elismertséget megelőzve gyakran már évtizedekkel korábban felismeri azok jelentőségét. A négyelektródás cső gyártásának általa felfedezett módszerét ma világszerte idegkutatási laboratóriumok százaiban használják. Az iptq.com címen elérhető internetes oldalának köszönhetően nem merült feledésbe egy, a rákgyógyításban mellékhatások nélkül alkalmazható orvosi módszer, amelyet a Stanford Egyetem orvosi kara is Új tudomány, új jövő kutatott.
Míg 12 éven keresztül a Stanford Egyetem hallgatója és tanársegédje volt, számos egyetemi és szilícium-völgyi kutatási ötlet kidolgozásában működött közre. 2001-ben látnoki beszédet tartott a Xerox PARC-ban – amely a jelenlegi informatikai technológia bölcsőjének számít – a virtuális informatikai technológiák jövőjéről. Rajiv Bushannal közösen számtalan orvosi alkalmazáshoz kapcsolódó gyógyszerészeti megközelítést fejlesztettek ki.
Két olyan laboratóriumot is működtetett, amelyek a „Mi a csudát tudunk a világról?” című fi lmben is szerepeltek. Az egyiket William A. Tiller vezette a Stanford Egyetemen (az anyag tudománya), a másikat pedig Stuart Hameroff az Arizonai Egyetemen (Tudati Tudományok Központja). Miután az Amherst Egyetemen geológiai diplomát szerzett, az Alabamai Egyetemen doktori disszertációt írt a kiszáradt területek ökotechnológiájáról. A bíráló bizottság tagjai Laurence M. Gould sarkkutató, George G. Simpson paleontológus és Paul S. Martin, a pleisztocén túlvadászat-elmélet kidolgozója voltak. Számos Nobeldíjassal áll kapcsolatban, többek közt Kary Mullis biokémikussal, akivel együtt szörföznek.
Eddigi legfontosabb hozzájárulásának azt tekinti, hogy Richard Gordonnal közösen megírták ezt a könyvet. Chris az arizonai Tucsonban él, és sokat...