Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Gunagriha

Gunagriha

Gunagriha (dr. Fülöp Sándor) (Erdély, 1949. július 8. –) Srí Csinmoj spirituális mester tanítványa, a magyarországi Sri Chinmoy Alapítvány megalapítója. Könyvei és előadásai révén vált ismertté. Előadásaiban mestere tanítását közvetíti.

1949-ben született Erdélyben, a kommunista Romániában, ahonnan erős szabadságvágya 1979-ben Bécsbe vezette, ahol fogorvosi praxist épített ki. 1987-ben belső erőt keresve talált rá egy bécsi könyvesboltban Sri Chinmoy Meditáció című könyvére. A könyv hatására elkezdte gyakorolni a meditációt, és az első meditációjában átélt élménye az életét 180 fokban átformálta. Erről az élményéről először életrajzi könyvében, A harmadik kívánságban ír. Még ugyanabban az évben az élmény hatására megkérte Sri Chinmoy-t, hogy fogadja tanítványának.

Bécsi fogorvosi munkája mellett 1990-ben kezdett Magyarországon előadásokat tartani a meditációról és mestere tanításáról.

Gunagriha később megalapította a Sri Chinmoy Alapítványt, amelynek célja Sri Chinmoy spirituális mester filozófiájának terjesztése, illetve megvalósítása. Ez a filozófia a keleti belső békét a nyugati külső dinamikával összekovácsolva egy új spirituális életmód létrehozását mondja ki.

Gunagrihának Magyarországon eddig 7 könyve jelent meg, melyekben mestere tanítását közvetíti egyszerű, gyakorlatias módon.

Hét évvel azután, hogy Sri Chinmoy elhunyt (2007. október 11.), Gunagriha kijelentkezett a Sri Chinmoy Centerek közösségéből. Ezután Sri Chinmoy tanítását a Sri Chinmoy Alapítvány keretében még nagyobb törekvéssel, még intenzívebben folytatta, évente közel 100 előadást tartva Magyarországon, inspirálva az embereket egy harmonikus, környezetkímélő életmód elfogadására.

Forrás: Wikipédia

Szűrő

A harmadik kívánság

átdolgozott, bővített kiadás

Gunagriha

A könyv a szerző érdekfeszítő életútját írja le. 1987-ben mintegy véletlenül kapcsolatba került Sri Chinmoy spirituális mesterrel. Attól kezdve életében gyökeres változás állt be. A szerző szokatlanul őszinte módon nyújt bepillantást egy spirituális közösségbe és Mesterével fennálló viszonyába. Humorosan tárja fel érzéseit, tapasztalatait, saját életének sorsdöntő fordulatait. A könyv elolvasása u...

Eredeti ár: 1800 Ft
Kiadói ár: 1440 Ft Kosárba

A harmadik kívánság

Gunagriha

A könyv a szerző érdekfeszítő életútját írja le. Humorosan tárja fel érzéseit, tapasztalatait, saját életének sorsdöntő fordulatait....

Eredeti ár: 1800 Ft
Kiadói ár: 1440 Ft Kosárba

Sorsnavigátor 2.

Siker és boldogság a munkahelyen

Gunagriha

Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik hisznek önmagukban, és a változásban. Akik hiszik, hogy több van bennük, mint amennyit jelenleg élni tudnak a körülményeik között. Abból a pluszból, ami még az emberben rejtve van, szeretne ez a könyv az ötleteivel többet mozgósítani, hogy jobb körülmények teremtődjenek....

Eredeti ár: 2700 Ft
Kiadói ár: 2160 Ft Készletfigyelés

Sorsnavigátor Héthetesek

Gunagriha

A Héthetesek segítségével kipróbálhatod a Sorsnavigátor könyvben leírt spirituális életmódot. A Héthetesek egy élettervet ajánlanak, amely gyakorlati módon kívánja bebizonyítani, hogy az egyéni törekvés a sorsot közvetlenül formálni tudja. Ez minden ember esetében működik, mindenki számára egyformán hatásos....

Eredeti ár: 990 Ft
Kiadói ár: 792 Ft Készletfigyelés
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem