Mindannyian szebb, gazdagabb életről álmodozunk, ám kevesen hisszük, hogy ennek kulcsa valóban a mi kezünkben van. Anthony Robbins könyvéből megtudhatja, hogyan érheti el a vágyott és megérdemelt életminőséget, és miképpen irányíthatja személyes és szakmai életét. Anthony Robbins könyvein, videó kazettáin és tanfolyamain keresztül eddig is milliók számára bizonyította be, hogy elménk hatalmának, képességeinek kihasználásával bármit képesek vagyunk megtenni, elérni és létrehozni, amire életünkben szükség van. Államfőknek, királyi családok tagjainak, olimpiai és hivatásos sportolóknak, filmsztároknak és gyermekeknek mutatta meg, miképpen lehetnek eredményesek és érhetnek el sikereket. A Határtalan siker lapjain szenvedélyesen és meggyőzően tárja fel a személyes eredményesség tudományát, és megtanítja Önnek: - felismerni azt, amit igazán akar, - a siker hét hazugságát, - elméje percek alatt való átprogramozását a félelmek és fóbiák megszüntetése céljából, - annak titkát, miképpen alakíthat ki azonnal összhangot bárkivel, akivel találkozik, - hogyan használhatja fel mások sikereit saját életében, - a gazdagság és boldogság elérésének öt kulcsát. A Határtalan siker egy forradalmian új könyv elménk képességeinek fejlesztésére. Lépésről-lépésre bemutatja, miképpen érheti el és tarthatja fenn csúcsteljesítményét, miközben érzelmi és pénzügyi szabadságra, vezető szerepre és önbizalomra tesz szert, és megnyeri mások együttműködését. A könyv felvértezi mindazzal a tudással és bátorsággal, amelyre önmaga és saját világának újrateremtéséhez szüksége van. A Határtalan siker egy útikalauz, amely a csúcsteljesítmény elérését segíti elő egy sikerességre törekvő korszakban. |