Rose Elliot
Sokakhoz hasonlóan én is hallottam már korábban is a tudatos figyelemről. Tudtam, mit jelent: hogy odafigyelünk és arra irányítjuk tudatosságunkat, ami a jelen pillanatban éppen történik, ítélkezés nélkü lelfogadjuk, és nem próbáljuk meg irányítani.
Azt is tudtam, hogy a tudatos figyelem gyakorlásának rengeteg jótékony hatását igazolták – nagyobb békesség, több energia, magabiztosság, kevesebb stressz, a depresszió és a szorongás csökkenése, kevesebb fájdalom –, és ezeket én is szerettem volna megtapasztalni. Akármennyit próbálkoztam is azonban, csak küszködtem a gyakorlással. Sivárnak és unalmasnak találtam az egészet, erre a „figyeld, amit csinálsz, miközben a fogadat mosod” hozzáállásra valahogy nem tudtam ráérezni.Tudom, hogy a szakértők szerint a tudatos figyelem soha nem unalmas, ha jól csinálják, én mégis untam. Folyamatosan próbálkoztam, de nem tudtam megtartani. Aztán, amikor már éppen azon voltam, hogy feladom az egészet, találkoztam egy szerzetessel – ezt az élményemet írom le az I Met A Monk (Találkoztam egy szerzetessel) című könyvemben –, aki megsúgta nekem, hogy sokat segít, ha az ember a tudatos figyelem gyakorlását összekapcsolja a légzéssel.
És tényleg segített! Méghozzá olyan sokat, hogy elhatároztam: én is elvégzem a saját tudatosfigyelem-kutatásomat. Amit felfedeztem, attól, ha szabad ilyet mondanom, majd elállt a lélegzetem. Az életemet bizonyosan megváltoztatta.